Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt óvodánk honlapján!

Bízom abban, hogy elegendő információval szolgálunk Önöknek óvodai életünkről , mindennapjainkról.

Kedves Szülők! 

„Mindannyiunk számára legnagyobb kincs a gyermek. Fogjunk össze, csiszoljuk a kincset közösen, hogy minél nemesebbé váljon.” (Bíró Antalné)

Akár bennünket választanak, akár egy másik óvodát , azt kívánom, hogy gyermekük  számára a legideálisabb környezetben , szeretettel körülvéve, boldogan töltse óvodás éveit. Ha pedig bennünket választanak , kérem olvassák, nézzék gyermekükkel együtt honlapunkat.

logo

Hitvallásunk

„Életem nagyon szép, mert ugyanaz a hivatásom, mint a szenvedélyem. Tanító vagyok, a gyerekekre figyelek. Legbensőbb lényemben érintenek meg. Magukkal ragadnak, elbűvölnek. Fejlődésük olyan, mint a fáké: rejtett. Nem látom hogyan nő az ág, de érzékelem egy-egy levél kibomlását, színe változását.

A fa egészét sosem látom. Ha alatta állok, megérinthetem nedveket hordozó törzsét, egyéni tapintású kérgét, mesébe ihlető odúit.  Ha fölötte repülhetek, szerteágazó lombkoronája vagy felfelé törő csúcsa kerül szemeim elé. Gyökerei rejtettek.Éltető a belseje is.

A fa csak képzeletemben jelenhet meg lényének teljességében, erejének sokféleségében, folyamatos munkájának gazdagságában, egyéni tulajdonságainak különlegességében.

A gyerekek is ilyenek. Olykor megmutatnak valamit magukból és ámulok. De mennyi titkos út a gyökereik körül és mennyi ismeretlen folyamat belső világukban! Emlékeimmel és képzeletemmel próbálom követni őket. „

/Kokas Klára/

„Az élet folyamat,mozgás, változás. Bármennyire szeretnénk visszatartani a hajnalt, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.”

/Harriet Lerner/

Vitányiné Horváth Ildikó

intézményvezető